A fülemülét (Luscinia megarhynchos) korábban csalogánynak nevezték és az ország különböző tájain még ma is találkozhatunk ezzel a kifejezéssel. A fülemüle szerencsére ma még a gyakori fészkelők közé tartozik Magyarországon. Egész Európában védett faj, hazánkban a természetvédelmi értéke 10 000 Ft. A rigófélék családjába tartozik. Verébnél valamivel nagyobb, karcsú testű madár. Színezete egyszerű, hátoldala barna, farka élénkvörös. Vonuló, a telet Afrikában tölti, áprilisban érkezik, augusztus-szeptemberben indul útnak. Sűrű, bozótos erdőkben, árterekben, kertekben fészkel. A hím fülemülék énekükkel jelölik ki területük határát. Egy évben egyszer költ, 4-5 tojást rak, május-júniusban. A fiókák még röpképességük elérése előtt szétugrálnak a talajon, ahol a szülők tovább etetik őket. Általában a talaj közelében tartózkodik, a növényzet sűrűjében bujkál. Táplálékát is a bokrok alatt, a talajon és az avarban keresi. Főként rovarokkal táplálkozik, gyümölcsöt legfeljebb nyár végén eszik, amikor a fekete bodza lédús bogyóit csipegeti. A holdvilágos éjszakákon messzire hangzó éneke költőket, írókat ihletett meg. Irodalmi alkotások tucatjaiban, Arany, Tompa, Petőfi és Áprily Lajos műveiben is rendre megjelenik a fülemüle. A fülemüle gégéje 4 különböző hangot tud kiadni egyszerre, beleértve ebbe a zenei szempontból tökéletes akkordokat is. Éneke nemcsak idehaza, de európai, sőt világviszonylatban is egyike a legszebbeknek. Éneke utolérhetetlenül lágy, mégis hangos, rendkívül változatos. Hihetetlenül sok motívumot tartalmaz. A madár egész elterjedési területén jellemző az ún. Crescendo-strófa, a hosszan elnyújtott ,, hű-hű-hű ” hangsor, amellyel gyakran az énekét kezdi. A fülemüle éneke mindig szép, de akkor a leggyönyörűbb, amikor éjszaka szólal meg. Mikor a többi madár már hallgat, mind magasabbra emelkedik a telihold és a bokrok mélyén láthatatlanul énekelni, csattogni kezd a fülemüle. Olyan muzsika ez, amit megunni, elfeledni, soha nem lehet.